A hagymadinsztelés tudományát kis gyakorlással könnyen el lehet sajátítani. Ezek után pedig semmi nem állíthat meg a bonyolultabb ételek elkészítésében. Ez a fajta eljárás szinte minden ételünknek a kezdete. Tulajdonképpen ez a hagyma zsiradékon való megfonnyasztását jelenti.

Hagymadinsztelés lépései

Válaszd ki a megfelelő hagymákat a recept szerint.

Hagymak_kivalasztva
Válaszd ki a hagymákat.

Pucold meg a hagymát dinszteléshez.

A fokhagymát kockázd fel picikére.

Fokhagyma kockázva.
Kockázd fel a fokhagymát.

A vöröshagymát először vágd ketté. Ezután a vágott részével lefelé kezdd el felszeletelni óvatosan. Ha ezzel megvagy, merőlegesen a vágásokra szeleteld fel így is.

Vöröshagyma kockázva
Darabold fel kockákra a vöröshagymát is.

Ha ez így nem megy, mert szétcsúszik vagy félsz hogy elvágod az ujjad, vegyél hagymatűt. Ennek segítségével gyerekjáték a hagymadarabolás.

Szúrd bele a tűt a hagymába, és az előbb leírt módon szeleteld fel a tű fogai között. Így nem tud szétcsúszni, és az ujjaid is biztonságban vannak.

Hagymatű használata
Hagymatűt szúrd bele és kezdd el felszeletelni a fogak között.

Ezután fordíts rajta 90 fokot, és a másik irányból is szeleteld, így már kis kockákat kapva.

Hagymatű használata
Majd utána a másik irányból is szeleteld fel.

A kis hagymakockákat tedd bele egy edénybe és tegyél hozzá olajat. Kezdd el közepes lángon pirítani és közben néha keverd át.

Addig csináld ezt, amíg látod hogy a hagyma kezd átlátszóvá válni. Ha már barnul, akkor biztosan jó lesz.

Kész dinsztelt hagyma
Pirítsd addig amíg kezd átlátszóvá válni vagy barnulni.

Ha ezzel megvagy, követheted a recept további részét. Általában ilyenkor szokott jönni a pirospaprika a tetejére.